Ürügy: Aki elzárja az éjszakát
Nyelv: magyar-román-magyar
Létszám: fele plusz egy
C°: +5 / +21
Időpont: 11 óra magasságban, vagy mélységében
Stílus: száraz
Előadók: Visky András, Nona Ciobanu, Györgyjakab Enikő, Viola Gábor
Visky András szerint különleges előadást láthattunk. A nyilvános gyónás, a bocsánatban való részesedés problémáját és a megtisztulás lehetőségét veti fel. Az előadás figyelmünkbe ajánlja a léleknek azt a tényét, hogy amíg a megbocsájtás és a megtisztulás nem valóságos, addig egy pusztító és beteges függőségben élünk egymás közelében.
Saját olvasata szerint az előadás a mi utunk a függőségtől a szabadságig. Előadáson belül megváltoztatja a nagyot és a kicsit a távolit és a közelít.
Nona Ciobanu elmondja, hogy először Mariborban, felkérésre készítette el az előadást két ottani színésszel. Az maribori művészekkel szerinte sokkal racionálisabban közelítettek. A fizikalitásnak azon rétegeibe, amelyeket itt megtaláltak, az ottani munka során nem jutott el. Ennek kapcsán kiemelte Enikő és Gábor fantasztikus energiáit.
Ezután az előadásban megszólaló énekelt ima történetét árulta el. Egy létező zsidó ember valós imájáról van szó, aki a lágerben megkérte őreit, hogy elénekelhesse ezt az imát, miközben ezerhatszáz társával együtt saját sírjukat ásták. Az őrök ezután nem voltak képesek megölni, és elnegedték. Az előadásban megszólaló ima ennek az embernek az eredeti hang felvétele 1952-ből.
Visky András ezután az előadás végéről faggatta a rendezőt, felvetve hogy a végső beöltözést, és leülést olvashatjuk-e a szereplők önmaguk felvállalásának gesztusaként. Hozzáfűzi, hogy ez persze nem elvárás részéről.
Nona Ciobanu szerint a vége nem más, mint a halál felvállalása és maga a halál. Elmondja, hogy a filmben (az előadás az azonos című film adaptációja) a két szereplő konkrétan meghal. Nála is ez történik, viszont nem szerette volna ezt teljesen egyértelmen ábrázolni, nyitva hagyva a kapukat a befogadó számára.
Visky András a humorról kérdez megjegyezve, hogy olyan emberek, akiknek része volt hasonló meghurcoltatásban azt mondják, hogy ilyen helyzetben megjelenik a humor, mint szükség és fegyver az emberség számára.
Nona Ciobanu az előadásnak ezt a rétegét abban látja, ahogyan a két szereplő ártatlansággal és gyöngéséggel beszél ezekről a komoly vagy borzalmas dolgokról. Ezen kívül a fekete humort említi, amelyet szerinte a Max szájába adott, Heiner Müller Qvartettből kiragadott szövegek hordoznak.
Visky András az erős és intim jelenlét kapcsán a színészekhez fordul. Szerinte nincs az előadásban a színészeknek olyan pillanata, amikor pihenhetnek. (relax moment)
Györgyjakab Enikő a fizikalitást említi és örül, hogy mindhárman bátrak tudnak lenni (színészek és rendező). Tudta, hogy a testének feszesnek kell lennie, hogy ne féljen az ütközésektől. Ezzel szemben az érzékenység is fontos része az előadásnak, így két irányba kellett elindulnia. Egyszerre erősnek és gyengédnek lenni, ezt az egyensúlyt megtartani: ez a fontos.
Viola Gábor olyan lehetőségről beszél, ami kevés színésznek adatik meg, de amelyet mindenkinek kíván: a társulat nem az ellenséged, a partnert nem kell legyőzni. Az tulajdonképpen te vagy.
Gergely Zsuzsa a hallgatóságból Nona Ciobanu felé intéz kérdést. Szerinte a szöveg sok helyen nem illeszkedik megfelelően az előadás intim légkörébe. Elsősorban Max szövegeiben lát törést.
Nona Ciobanu a fekete humorhoz és a teatralitáshoz tér vissza. Azt mondja Maxnál szükség van erre a feloldásra abban a színjátékban, amelyet magával és áldozatával szemben játszik. Mivel az eredeti szöveg is szinte csak ürügy, helyenként, ahol az előadásban megjelenik a jelen, szükségszerű volt ilyen poétikus filozofikus részek beemelése.
(under construction)
EN__________________________________________________________________
Pretext: Who Shuts the Night
Language: Hungarian – Romanian – Hungarian
Headcount: half plus one
C°: +5 / +21
Time: somewhere around the height of 11 o’clock. Or depth.
Style: prosaic
Performers: András Visky, Nona Ciobanu, Enikő Györgyjakab, Gábor Viola
According to Andrés Visky, we’ve seen a special performance. It raised the problem if public confession, the achieving of absolution, the chance of purification. The performance attracts our attention upon the fact of the soul that while forgiveness and absolution is not real, we are living in a devastating and pathological addiction in each other’s proximity.
In his interpretation, the performance is our way from addiction to freedom. During the performance, the big becomes small, the remote becomes adjacent.
Nona Ciobanu says that she first prepared this performance in Maribor with two local actors at request. She thought they’ve had a more rational approach with the actors from Maribor. Those layers of physicality that were reached here remained untouched during the other work. She also emphasized the outstanding energy of Enikő and Gábor.
Next, she told the story of the sung prayer from the performance. It was the real life prayer of a real Jewish man, who had asked the guards of the concentration camp to let him sing this prayer while digging their own grave along with 1600 others. The guards were unable to kill him after this, they let him go. The prayer we heard during the performance was the recording of the original sound from 1952.
After this, András Visky quizzed the director about the ending, proposing to interpret the final moment of dressing and sitting down as the characters accepting themselves through these gestures. This, though, was not an expectation, he added.
According to Nona Ciobanu, the ending is none other than undertaking death, and death itself. She also added that the two characters actually died in the movie (the performance is the adaptation of the film with the same title). The same thing happened here, but she didn’t want to be explicit about it, she wanted to leave the gate open to the interpreters.
András Visky asked her about humour, saying that it is known about people who had been part of this kind of disgrace that their humour appeared as being the only need and weapon for humanity.
Nona Ciobanu considered this layer of the performance as being the kind and innocent dialogue of the two characters about these horrific things. She also mentioned black humour, carried by the quotes from Heiner Müller Quartet, spoken by Max.
András Visky turned to the actors to talk about the strong, intimate presence. He didn’t think the actors had had any relax moments during the performance.
Enikő Györgyjakab mentioned physicality, she was glad that all three of them (the two actors and the director) were courageous enough. She knew the body of an actor had to be flexed, not to be afraid of knocks. On the other hand, sensibility was also an important part of the performance; it had to start in two directions. They had to be both strong and tender, keeping this balance was extremely important.
Gábor Viola spoke about possibilities that aren’t handed to every actor, but they are desired by all of them: the company is not your enemy, you don’t have to conquer your partner. The enemy is actually you.
Zsuzsa Gergely asked a question of Nona Ciobanu from the audience.
She thought the text didn’t manage to fit into the intimate atmosphere of the performance all the time. She saw the discrepancies in Max’s texts.
Nona Ciobanu returned the discussion to black humour and theatricality. She thought that Max needed the „comic relief” in the play, used against both himself and his victim. And since the original text was mostly just a pretext, every now and then the performance needed these political-philosophical passages where the present is unveiled.
cszs
